Boldog Emberek

Szeretnéd tudni, hogy mi a boldogság titka? Én elárulom!

Rossz dolgok

2015. július 18. 11:19 - Kriszmy

Szia!

      Az előzőekben megemlítettem az úgynevezett rossz dolgokat.

      Szeretném, most mindjárt leszögezni, hogy rossz dolgok nincsenek! Persze vannak olyan helyzetek és történések, amik felidegesítik az embert, és olyanok is, amik fájdalmasak, és elkeserítőek, de az életünk szempontjából, ezek csöppet sem rossz dolgok. 

Miért?

Elmagyarázom. 

     Amikor kamasz voltam, én is, mint mindenki, sokat gondolkodtam azon, hogy mi is az élet értelme? Nem értettem, hogy ha az ember jót is tehet, miért csinálja a rosszat? Ha segíthet, akkor, miért árt? Miért veszekednek az emberek lényegtelen apróságokon, amikor boldogan is élhetnének?

     16 éves voltam, amikor egyik éjjel arra ébredtem, hogy a mostohaapám be akar mászni az ágyamba. Első ijedelmemben akkorát rúgtam rajta, hogy leesett az ágyról, majd úgy ordítottam vele, mint a sakál. Erre persze felébredt a ház. A mostohaapám azt mondta az anyámnak, hogy én hívtam be a szobába, mert rosszul voltam. Anyám hitt neki, és én akkor meg tudtam volna ölni mind a kettőt.

     Másnap elmentem iskolába, majd délután csavarogni a haverokkal, mert nem igazán volt kedvem hazamenni. Amikor hazaértem, az ajtót zárva találtam. Felkiabáltam nekik, hogy engedjenek be. Az anyám kinyitotta az ablakot, és azt mondta, hogy egy rohadt kurva vagyok, és el akartam csábítani a férjét, és takarodjak, a háztól.

     Iszonyú haragra gerjedtem. Hogyan hihet az anyám, annak a féregnek? Felkaptam egy botot, és ordítottam, hogy csak jöjjön ki az a szemétláda, mert agyonütöm. Ekkor kihajolt a mostohaapám az ablakon, és azt mondta, hogy soha többé nem tehetem be a lábam a házába. Kértem, hogy legalább a személyimet, és a ruháimat adják ki, de az ablak becsukódott,. és én hiába üvöltöttem, dörömböltem, többet nem szóltak hozzám.

     Aznap éjjel az állomáson aludtam, egy padon. Másnap nem elmentem iskolába, (vendéglátóipariba jártam) hanem megvártam, míg mindenki elmegy otthonról, és bemásztam a fürdőszoba ablakon. Kihoztam pár ruhát, és a személyimet. 

     Pár hétig az osztálytársaimnál aludtam, fürödtem, és ettem.Továbbra is jártam suliba,egészen addig, míg egyik reggel az osztályfőnököm csodálkozott, hogy bementem, mert aznap az anyám kiíratott az iskolából.

     16 évesen az ember nem aggódik amiatt, hogy nincs otthona. Csak sodródik. Ebben az időszakban nagyon sok kedves emberrel ismerkedtem meg. Sokan próbáltak segíteni, és sokan próbáltak kihasználni. Én tanultam belőle.

     Mi ebben a pozitívum? (Hiszen minden rosszban van valami jó) Örülök, hogy a vendéglátóipari iskola helyett az életből tanulhattam. Bár az a szakma nem volt nekem való, azzal, hogy nem végeztem el, rátaláltam az igazi hivatásomra. (Erről, majd később írok)  Rájöttem, hogy az emberek jók. (Kivétel nélkül mindegyik!) Csak néha eltévednek. Mert ők nem találták meg az életük értelmét. 

     VÉGÜL A LEGFONTOSABB AMIT MEGTANULTAM, HOGY BÁRMILYEN HELYZETTEL MEG TUDOK BIRKÓZNI, AMIT ELÉM SODOR AZ ÉLET!

    Nos, most már nem vagyok kamasz, és nagyon sok minden történt velem. Jók és rosszak egyaránt. Ahogy múltak az évek, rájöttem, hogy ami történt velem, az nem volt véletlen, és sokszor csak az adott pillanatban tűnt negatívnak. Mint amikor az ember lemarad egy repülőről, ami aztán később lezuhan.

    Életem során, voltam nagyon szegény, voltam hajléktalan, voltam kitaszított, csináltam hülyeségeket, és cselekedtem helytelenül, míg végül rájöttem, hogy mindez azért történt velem, hogy tanuljak belőle. 

    Ha mindezek nem történnek meg velem, akkor nem lennék az, ami vagyok. Hiszen fekete nélkül nem látnánk a fehéret.

  Neked is vannak hasonló tapasztalataid? Veled is történtek olyan rossz dolgok, amikről később kiderült, hogy úgy volt jó, ahogy volt?

Írd meg nekem. Hátha más is tanulhat belőle.

Kriszmy

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://boldogemberek.blog.hu/api/trackback/id/tr377637102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása