Boldog Emberek

Szeretnéd tudni, hogy mi a boldogság titka? Én elárulom!


Mosolyogva

2015. július 23. 13:22 - Kriszmy

Sziasztok!

Már beszéltem arról, hogy az emberek akarva, akaratlanul, szeretnének beilleszkedni a társadalomba. Bizonyos szabályokat, viselkedési formákat követnek, ami nagyon hasznos dolog akkor, ha valami nemes cél érdekében cselekszünk.

Viszont vannak olyan társadalmi szokások, amik nekem nem tetszenek. (Több ilyen is van, de most csak egyről szeretnék beszélni.)

Amikor az ember úgy érzi, hogy támadás éri, akkor felvesz egy védekezési pozíciót, és vagy csendben elkullog, vagy visszatámad. De nehogy azt gondoljuk, hogy ez csak a férfiakra jellemző viselkedés. Ez egy emberi tulajdonság, és szinte bárhol előfordulhat. 

Konfliktusok mindig is voltak, és lesznek is. Viszont sokszor olyasmi miatt is felidegesítjük magunkat, aminek semmi értelme nincs. Például a boltban, a pénztárnál, miközben sorban állunk. Valamiért nem szeretünk sorban állni. Képesek vagyunk akár órákat eltölteni vásárlással, de abban a pillanatban, ahogy a pénztárhoz kerülünk, hirtelen sietni akarunk. Pedig amikor belépünk a boltba, már előre tudhatjuk, hogy a pénztárnál majd várnunk kell.

Én ezt a helyzetet úgy fogom fel, mint egy kis pihenőt a rohanás előtt. Csak ácsorgok, és nézelődök. Ilyenkor megfigyelem a sorban állók viselkedését, és látom, ahogy forrnak a méregtől, mert az előttük haladó nem pakol elég gyorsan. Aztán hátrafordulok, és a mögöttem lévőt is megfigyelem. Sokszor, ilyenkor megszólítanak, és megjegyzik, hogy milyen lassú a pénztáros, és, hogy miért nem hívnak be még egy embert, és különben is, miért most vásárol mindenki.

Ekkor én, mindig azt válaszolom, hogy én szeretek sorban állni, mert ilyenkor várakozás közben egy kicsit gondolkodhatok, megtervezhetem a nap hátralévő részét, és ráadásul még meg is ismerkedhetek kedves emberekkel. Majd, mint egy koronaként a mondandómon, magam elé engedem.

Hát, azokat a döbbent arcokat, tényleg látni kellene!

Hogy miért csinálom? Mert kedvességgel, és mosollyal sokkal többet lehet elérni, mint gondolnánk! Sőt! Minél gorombább egy ember, az nekem annál nagyobb kihívás! (Bevallom, én élvezem is!)

Jó pár évvel ezelőtt volt egy munkahelyem. Ennek a helynek egy másik részlegén volt egy főnök, aki soha senkinek nem köszönt, minden alkalmazottjával csak ordítozott, és senki sem szerette.

Az egyik munka kapcsán együtt kellett dolgoznunk. Ő odahozott egy műanyag tölcsértartót, és kitette a fagyis pult jobb oldalára. Én mondtam neki, hogy sokkal kényelmesebb, és praktikusabb lenne a bal oldalon, mert amikor jobb kézzel nyúlunk a fagylalt adagoló kanálhoz, akkor ballal, már vehetjük is el a tölcsért.

Erre ő közölte velem, hogy ez egyáltalán nem érdekli, ő a főnök, és ha ő azt mondja, hogy a jobb oldalon lesz, akkor a jobb oldalon lesz, még ha a fene fenét eszik is.

Én erre csak mosolyogtam, de nem szóltam semmit. (Mert hülyékkel nem szabad, és nem is érdemes vitatkozni.) Én ilyen piti dolgokon nem idegesítem fel magam.

Amikor elment, én visszatettem a tölcsértartót a bal oldalra. Ahányszor arra járt, ő mindig visszatolta. Ezt játszottuk egy darabig, amikor is elkezdett velem ordítani, hogy mit képzelek magamról, és ki fog rúgatni.Nem szóltam semmit, csak mosolyogtam, és visszatoltam a helyére a tartót. 

Természetesen, egyből szaladt a főnökömhöz, és utasította, hogy azonnal rúgjon ki. A főnököm megpróbált a lelkemre beszélni, hogy ne csináljam, és kérjek bocsánatot, de én elmondtam neki, hogy semmit sem csináltam, csak dolgoztam, és egy rossz szót sem szóltam hozzá, sőt, ezentúl szentül megígérem, hogy még köszönni sem fogok neki, csak mosolygok.

Így is történt. Ahányszor találkoztunk, kedvesen rámosolyogtam, de egy szót sem szóltam. Megint ordított velem, de én ezt fel sem vettem. Hetekig ezt játszottuk. Ő már messziről, hangosan köszönt nekem, de én csak mosolyogtam! Az igazgatóhoz fordult, aki behívatott magához. Neki is elmagyaráztam, hogy én kerülöm a konfliktust, és egy árva szót sem szólok, a békesség kedvéért. 

Mivel a munkámat rendesen elvégeztem, és tényleg egy rossz szót sem szóltam, nem volt alapja a kirúgásomnak, ezért maradtam. Persze mindenki erről beszélt. Csodálkoztak, hogy az az ember, aki eddig senkinek sem köszönt, nekem miért köszön hangosan, és egyre kedvesebben. Az történt ugyanis, hogy taktikát váltott. Oda jött hozzám, kedvesen megkérdezte, hogy hogy vagyok, és megpróbált rábeszélni, hogy hagyjam abba ezt a buta hallgatást, hiszem, mi milyen jól kijöhetnénk egymással.

Én láttam rajta a változást. Találkozott egy emberrel, akivel nem bírt erővel, ordítással, fenyegetéssel. Rájött, hogy nem nyerhetett. Ettől elkezdett megszelídülni. Pedig soha nem a nyerés a lényeg. A lényeg, hogy rádöbbentsük embertársainkat, hogy másképp is lehet viselkedni, és mindig az nyer, aki pozitív, és nyugodt marad.

Nem vártam meg a változás végét, találtam egy másik munkahelyet, és az utolsó napomon, mikor hazafelé készültem, oda mentem hozzá, kezet nyújtottam, és csak annyit mondtam: Viszont látásra! A döbbenettől nem tudott szóhoz jutni, én pedig elsétáltam.

Azóta több emberrel is megtettem ezt.

Nem szólni, csak mosolyogni! Ha evvel annyit elérek, hogy elgondolkodik, már egy miiméterrel jobbá tettem a világot. 

Hiszen ez a cél! Jobbá tenni ezt a helyet, ahol élünk.

Vajon neked van merszed hallgatni, és mosolyogni?

 

Szólj hozzá!

Elátkozva

2015. július 16. 20:10 - Kriszmy

Sziasztok!

     Sokan mondják nekem, hogy neked könnyű, hiszen te egy nagyon optimista ember vagy.

Ez igaz. Optimista vagyok. De nem voltam mindig ilyen.

     Ott kezdem, hogy nem volt valami jó gyerekkorom. Ezt most nem fogom részletezni, majd egy későbbi időpontban ezt is elmesélem.

     Szóval 18 éves koromra, teljesen meg voltam győződve arról, hogy engem valaki megátkozott. Akkoriban valóban annyi rossz dolog történt velem, hogy így visszagondolva, azon csodálkozom, hogy nem kerültem diliházba.

     Persze ilyenkor az ember, a legkisebb dolgokban is a rosszat látja. Ha lekési a buszt, ha pont az nincs a boltban, amit venni akar, vagy ha akkor ered el az eső, amikor elindul otthonról, és még sorolhatnám.

     Szóval, ezek az apró bosszúságok nekem bizonyítékul szolgáltak arra, hogy komoly átok alatt állok, amit nem lehet feloldani. Kicsit szomorú voltam emiatt, de leginkább kezdtem beletörődni abba, hogy a hátralévő életem, most már így telik el, tele rosszabbnál, rosszabb dolgokkal.

      Aztán az egyik őszi napon kiment a bokám, (természetesen az átok miatt) és az orvosom, mivel ez már a sokadik alkalom volt, és a szalagjaim megnyúltak, két hét ágynyugalomra ítélt.

      Amikor az ember otthon van, és unatkozik, a legjobb szórakozása az olvasás. Én is így tettem. Akkoriban járt nekünk egy magazin, (szándékosan nem írom le a nevét, nehogy reklám legyen : ) ) amiben nagyon érdekes írások voltak, és az egyik cikk a pozitív gondolkodásról szólt. Nagyon tetszett az írás, és még most is emlékszem az egyik mondatára:

Minden rosszban van valami jó.

     Először nevettem ezen. Ugyan mi lehet jó abban, hogy itt fekszem az ágyban, felpolcolt lábbal, elátkozva, reménytelenül? Aztán az első sokk után, (és mert egyre jobban unatkoztam) elkezdtem ezen gondolkodni. 18 évesen az ember azt hiszi, hogy ő a legokosabb a világon, ezért úgy döntöttem játékból megtalálom a jót a rosszban.

      Az első fél órában, nem igazán sikerült, de aztán egyszer csak bekattant, hogy végül is az a jó abban, hogy otthon fekszem, hogy nem kell mennem dolgozni, hogy végre tudok nyugodtan olvasni, és senki sem zavar meg ebben. És ami a legfontosabb! Az átok sem érhet utol itt az ágyban!

     Miután újra lábra állhattam, nem hagytam abba ezt a játékot. (Egyfajta agytornának fogtam fel, de nem igazán vettem komolyan, hiszen nagyon el voltam átkozva) Minden apró bosszúságban, minden balszerencsés mozdulatban, minden rossz dologban megpróbáltam megtalálni a jót. Rájöttem, hogy az egész csak filozófia, és türelem kérdése.

     Most 45 évesen, határozottan állíthatom, hogy igenis minden rosszban van valami jó! Legfeljebb, csak évek múlva derül ki, hogy mi volt az.

Nem hiszed? Gondolkodj!

     Tudom, most azt gondolod, hogy a te problémádban biztosan nincsen semmi jó, de én bebizonyítom neked, hogy igenis van!

      Ha nem hiszed, írd le nekem a veled történteket, és én megírom, hogy ez miért is olyan jó.

Játssz velem!!!!

 

Holnap találkozunk! Van még mit mesélnem!

Kriszmy

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása